A Merkúr a Naprendszer legbelső és legkisebb bolygója, a Nap körüli keringési ideje 88 nap.
A Merkúr a Földről nézve fényesnek látszik, azonban nehéz észlelni. Reggel vagy este szürkületkor lehet megfigyelni.
A Merkúr sok tekintetben hasonlít a Holdra: felszínét számos kráter borítja, nincs természetes holdja, és nincs állandó légköre. Azonban a Holddal ellentétben nagy, vasat tartalmazó magja van, melynek következtében rendelkezik mágneses mezővel, melynek erőssége a földinek körülbelül 1%-a. Felszíni hőmérséklete −183 és 427 °C között változik.
A Merkúr megfigyeléséről szóló feljegyzések legalább az időszámításunk előtti első ezredfordulóig nyúlnak vissza. A 4. század előtt a görög csillagászok két bolygónak gondolták aszerint, hogy napkeltekor vagy napnyugtakor volt látható. Előbbi az Apollón, utóbbi a Hermész nevet kapta. A későbbiekben Püthagorasz ismerte föl, hogy a két bolygó egy és ugyanaz.

Ausztrália területén élt. Két populációja volt. Az egyik Dél-Ausztrália állam északkeleti részén, valamint az Északi terület csatlakozó részein élt, míg a másik Nyugat-Ausztrália keleti részén és az Északi Terület délnyugati csücskében fordult elő. Kifejezetten száraz környezetben, félsivatagi, sivatagi körülmények között élt.
Testhossza 20-27 centiméter, farokhossza 12-17 centiméter, súlya 300-400 gramm volt. Finom szálú, selymes szőrzete testének felső részén szürkésbarna, míg hasán fehér színű volt. Hosszú farka sűrű szőrzetű bojtban végződött, mely nagyobb méretű rokonfajától eltérően teljes egészében fehér színű volt. Fejét igen karakterisztikussá tette hosszú bajsza és nagy fülei.
A faj életmódjáról kevés információt tudunk. Mint a bandikutok többsége, ez a faj is kifejezetten éjszakai életmódú volt. A nappalt saját maga ásta üregben töltötte. Tápláléka feltehetően rovarokból, egyéb kis méretű állatokból és gyökerekből állt.
A faj drasztikus méretű állománycsökkenése a 20. század elején kezdődött meg. Nagyarányú megritkulását, majd kihalását is a betelepített ragadozók (elsősorban a vörös rókák és az elvadult macskák) okozták. Emellett a szintén betelepített üregi nyulak által okozott nagymérvű változások a növényzetben is közrejátszott a faj eltűnésében, mivel így kevesebb fedezéket talált, ahová a ragadozók elől el tudott rejtőzni.
Utolsó hiteles észlelése 1931-ből van. Az ausztrál őslakosok beszámolói szerint, ők még az 1960′-as években is találkoztak a faj egyedeivel, de azóta ők sem látták, így mára nagy valószínűséggel a faj végleg kihalt.