A Mars a Naptól számított negyedik bolygó a Naprendszerben. Szabad szemmel is könnyedén látható az éjszakai égbolton. A római hadistenről nevezték el, de gyakran hívják “vörös bolygónak” is színe miatt, amit a Mars felszínét meghatározó vas-oxid okoz. A Mars a harmadik legnagyobb kőzetbolygó, számos rendkívüli felszíni képződménnyel.
A Mars nagy hatást gyakorol az emberi képzeletre, mivel egy hibás fordítást követően elterjedt, hogy a Marson idegen civilizáció létezik.Jelen tudásunk szerint amennyiben van élet a Marson, az legfeljebb egyszerűbb élőlényekre, mikroorganizmusokra korlátozódik.
A Mars légköre nagyon ritka: a felszíni légnyomás mindössze 0,75%-a a földinek: 7,5 millibar, szemben a földi 1013 millibarral. A légkörének 95%-a szén-dioxid, 3%-a nitrogén, 1,6%-a argon és nyomokban van oxigén és víz [4]. A kis felszíni nyomás következtében a szén-dioxid -125 °C-on kicsapódik szénsavhó formájában. 0 °C feletti hőmérséklet csak ritkán fordul elő, télen az 50. szélességi foktól délre jelentős területeken csökken a hőmérséklet a szén-dioxid fagyáspontja alá. Az ekkor kicsapódó szénsavhó ugyanakkor nyáron elolvad. Igen fontos éghajlati jellemző a nagy napi hőingás. A levegôben szálló por miatt a marsi égboltnak a felszínrôl vörös színe van.
A légkör rétegződését a felszínre leszálló és leereszkedés közben nyomás-, hőmérséklet- és sűrűség-méréseket végző műholdak adataiból ismerjük (Viking-1, Viking-2, MPF, MER). Ezen adatok alapján a marsi légkör három részre oszlik: alsó, középső és felső légkörre.
Az alsó légkör a felszíntől 40 km-es magasságig terjed.
A középső légkör (vagy mezoszféra) 40 és 100 km között helyezkedik el.
A felső légkör (vagy termoszféra) a 110 km fölötti magasságokon található.
A Marsnak két holdja van: a Phobos és a Deimos. Mindkettő kötött keringésű, vagyis mindig ugyanazt az oldalukat mutatják a Mars felé. Mivel a Phobos gyorsabban kering a Mars körül, mint ahogy a bolygó megfordul a saját tengelye körül, az árapályerők lassan de állandóan csökkentik a pályasugarát, emiatt a Phobos majd a Mars felszínébe fog csapódni. A másik érdekes következmény az, hogy a hold nem keleten kel és nyugaton nyugszik, hanem éppen ellenkezőleg. Nyugatról kelet felé látszik haladni a marsi égbolton. Mivel a Deimos elég távol van, ezért a pályája egyre növekszik. Kis méretük és erősen elnyúlt pályájuk alapján valószínűleg két befogott aszteroidáról van szó. Mindkét holdat Asaph Hall fedezte fel 1877-ben és az ókori görög mitológia két figurájáról, Arész hadisten két fiáról nevezték el. Jelentésük „rémület” és „rettegés”, ami összefügg a bolygó nevének jelentésével is.

A Hold mint tulajdonnév a Föld bolygó egyetlen kísérőjének (holdjának) neve. A Földtől való átlagos távolsága 384 402 kilométer.Átmérője 3476 kilométer, hozzávetőleg a Földének negyede.
A felszíni nehézségi gyorsulás körülbelül hatoda a földinek, így a rajta járó űrhajósok a 80–90 kg-os űrruhában is könnyedén tudtak mozogni, ugrálni. A légkör hiánya miatt az égboltja teljesen fekete nappal is. Kötött keringése miatt mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé, és az innenső oldalán álló holdi megfigyelő (például az Apollo űrhajósai) számára a Föld mindig ugyanott látszik állni az égen (persze bolygónk ugyanúgy fázisokat mutatva elfogy és megtelik, ahogy az a földi égen is látható a Hold esetében). A Holdról azonban a Földnek nem mindig ugyanaz az oldala látszik.
A Hold különleges helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében is. Az őskor és az ókor vallásaiban a Holdat istenségnek tekintették. A legismertebb holdistenségek a görög mitológiabeli Szeléné, vagy római megfelelője, Luna istennő, de az egyiptomiak Honszu istenétől kezdve a maják Ixchelén át az észak-amerikai navahó indiánok Yoołgai asdząąn istennőjéig tucatnyi kultúrában tisztelték istenként a Holdat.