Az erszényesfarkas vagy tasmán tigris (Thylacinus cynocephalus) egykor Új-Guineában, Ausztráliában és Tasmaniában élt erszényes ragadozó, az erszényesfarkas-félék családjának egyetlen recens faja volt.
Az erszényesfarkasok kutyára emlékeztető állatok, de nem voltak rokonai a kutyaféléknek, mivel az utóbbiak méhlepényes, az előbbiek viszont erszényes emlősök voltak.
Az erszényesfarkasok Ausztrália és Tasmania fás-füves térségein közepes és kisebb méretű kengurukra, kisebb erszényesekre és madarakra vadásztak általában egyedül, a nagyobb testű állatokra viszont kisebb csoportokban.
Éjszakai állatok, a nappalokat vackaiban töltötték. Testalkatuk alapján zsákmányaikat feltehetően nem üldözéssel, hanem lopakodással és lesből támadással cserkészték be.
Az erszényesfarkasok fogságban nem szaporodtak. Utolsó ismert vadon élő példányát 1930-ban lőtték ki, utolsó fogságban tartott példányuk pedig, egy Benjamin névre hallgató hím 1936. szeptember 7-én múlt ki a hobarti állatkertben, ekkor nyilvánították védetté a fajt.
Több expedíciót is szerveztek felkutatásukra Tasmania eldugott erdős-hegyes vidékein, amelyek azonban nem jártak sikerrel. Időnként felröppent a hír, hogy egyesek látni véltek egy-egy példányt, illetve vélhetően tőlük származó lábnyomokat, szőrszálakat találtak. Létezésük egyértelmű bizonyítékát azonban máig sem sikerült fellelni.
1986-ban hivatalosan is kihaltnak nyilvánították.

A Bükki Nemzeti Park az Északi-középhegységben fekszik. Igazgatósága Egerben található.
Az Északi-középhegységnek a többi vulkanikus hegyeitől eltérő földtörténeti múlttal rendelkező tagja a Bükk hegység. Nagy részét tengeri üledékes eredetű kőzetek, főként dolomit és mészkő építik fel. 800 méternél magasabb fennsíkját meredek sziklaszirtek, a Bél-kő, a Pes-kő, a Tar-kő, a Vörös-kő és a többi “Kő” öleli körül, melyekről csodálatos kilátás nyílik a hegység déli lábára. Utóbb felsorolt csúcsok nagy részén halad keresztül az Országos Kéktúra útvonala.
A Bükk-fennsík felszínét a legkülönbözőbb karsztformák: töbrök, víznyelők, zsombolyok teszik változatossá. A Bükk-hegységben több mint 850 barlangot ismerünk. Közöttük található az ország legmélyebb barlangja, a 250 méter mély, 6700 méter hosszú István-lápai-zsomboly (másik nevén István-lápai-barlang). Jelentősebb barlangjai: a kiépített lillafüredi Anna és Szent István-cseppkőbarlangok, a miskolctapolcai Tavasbarlang, valamint a szabadon látogatható Szeleta- és Balla-barlang. Forrásai, patakjai bővizűek. A vidék nevezetessége a Szalajka-patak mésztufa gátakon 17 m magasról aláhulló Fátyol-vízesése.
A park mintegy 95%-át erdő borítja. A bükki erdők közül legelterjedtebbek a cseres-tölgyesek, melyeket a magasabb régiókban gyertyános-tölgyesek, majd kb. 600 méter fölött a hegyvidéki bükkösök követnek. A BNP egyik legérdekesebb helye az Őserdő, melynek bükkfái 180-200 évesek. Területén több mint 100 éve nem végeznek erdőművelési tevékenységet, sőt, a túrázókat is kitiltották onnan néhány éve. (Régen jelölt turistaút haladt keresztül rajta, ma kerítéssel van körbe véve, így jelentős kerülővel és nem elhanyagolható kaptatón át lehet megkerülni.) A hegységben a bükkösök mellett előfordulnak fenyvesek is, melyek kivétel nélkül telepített erdők.
A fennsíkon a töbrökkel tagolt rétekhez kapcsolható a legváltozatosabb növényvilág. Olyan ritka növényfajok élnek itt, mint a tűzliliom, a karcsú- és a moldvai sisakvirág, a sárga ibolya valamint az északi sárkányfű. A legeltetett hegyi rétek jellegzetes ékessége a nemzeti park emblémájában is szereplő szártalan bábakalács. Az orchideák közül legféltettebb a papucskosbor.
A nemzeti park rovarvilágának kiemelkedően értékes tagja a bükki szerecsenboglárka. A hegyvidékekre jellemző fajok közül külön is említendő a havasi tűzlepke, a havasi cincér, az alpesi gőte, a gyepi béka, a sárgahasú unka, a fehérhátú fakopáncs és a hegyi billegető. Olyan ritka fajok költenek itt, mint kövirigó, a holló, az uhu és a ragadozók közül a fokozottan védett parlagi sas, a kerecsensólyom vagy a kígyászölyv. A hazánkban élő denevérfajok szinte mindegyike előfordult már a Bükkben. Egy különleges halfaj is van, a sebes pisztráng. Énekes madarak közül itt él a kövirigó, a vízirigó és az őrgébics.Az emlősök közül a hiúz már több mint tíz éve állandó lakója a bükki erdőknek. Rokonának, a szintén óvatos vadmacskának jóval népesebb állománya él ezen a vidéken. A nagyvadak közül gyakori a gímszarvas, a muflon és a vaddisznó. A Bükk-fennsíkon legel a híres lipicai ménes.

A Föld a Naprendszernek a Naptól számított harmadik bolygója. A Föld a Naprendszer bolygóinak nagyság szerinti sorrendjében az ötödik. A Föld a legnagyobb átmérőjű, tömegű és sűrűségű Föld-típusú bolygó.
Több millió faj, köztük az ember élőhelye is. A Föld a világegyetem egyetlen olyan bolygója, amelyről tudjuk, hogy életet hordoz. Jelenlegi ismereteink szerint 4,44–4,54 milliárd éve alakult ki, és a felszínén mintegy egy milliárd év múlva az élet is megjelent. Azóta a bioszféra jelentősen megváltoztatta az atmoszférát, és más, biotikus összetevőit. Ezzel lehetőség nyílt az aerob organizmusok osztódásos szaporodására, és létrejött az ózonréteg ami (a földi mágneses mezővel közösen) megszűri az ártalmas ultraibolya sugárzást.
A földkéreg több különálló részre, tektonikai lemezekre töredezett, és ezek az elmúlt évmilliók során, és jelenleg is folyamatosan mozognak egymáshoz képest. A felszín nagyjából 71 százalékát sós vizű óceánok, a fennmaradó területet kontinensek és szigetek foglalják el. Nem tudunk más olyan bolygóról, aminek felszínén folyékony víz található, márpedig az a földi élet elengedhetetlen feltétele. A Marson valaha volt víz, de ma már csak legfeljebb nyomokban, jéggé fagyva fordulhat elő. A Föld belseje aktív maradt.
A Föld több objektummal is kapcsolatban áll a világűrben. Ezek közé tartozik a Nap és a Hold. Jelenleg, amíg a Föld megkerüli a Napot, addig nagyjából 365,26-szor megfordul saját tengelye körül. Ez az időszak egy sziderikus év, ami nagyjából 365,25 sziderikus napig tart. A Föld tengelyének ferdesége a keringési síkra bocsátott merőlegeshez képest 23,4°. Ennek következményei az évszakok. A Föld egyetlen ismert holdja, a 4,53 milliárd éve létrejött Hold vonzása alakította ki az árapályt, ami egyensúlyban tartja a tengelyferdeséget és valamelyest lassítja a bolygó forgását. Az óceánok kialakulásában egyes elméletek szerint a bolygó történetének korai szakaszában nagy szerepet játszott egy üstököseső. Később a felszínt kisrészt kisbolygók becsapódásai alakították még, azonban ezek szerepe elhanyagolható a tektonika és a lepusztulás mellett.