Az erszényesfarkas vagy tasmán tigris (Thylacinus cynocephalus) egykor Új-Guineában, Ausztráliában és Tasmaniában élt erszényes ragadozó, az erszényesfarkas-félék családjának egyetlen recens faja volt.
Az erszényesfarkasok kutyára emlékeztető állatok, de nem voltak rokonai a kutyaféléknek, mivel az utóbbiak méhlepényes, az előbbiek viszont erszényes emlősök voltak.
Az erszényesfarkasok Ausztrália és Tasmania fás-füves térségein közepes és kisebb méretű kengurukra, kisebb erszényesekre és madarakra vadásztak általában egyedül, a nagyobb testű állatokra viszont kisebb csoportokban.
Éjszakai állatok, a nappalokat vackaiban töltötték. Testalkatuk alapján zsákmányaikat feltehetően nem üldözéssel, hanem lopakodással és lesből támadással cserkészték be.
Az erszényesfarkasok fogságban nem szaporodtak. Utolsó ismert vadon élő példányát 1930-ban lőtték ki, utolsó fogságban tartott példányuk pedig, egy Benjamin névre hallgató hím 1936. szeptember 7-én múlt ki a hobarti állatkertben, ekkor nyilvánították védetté a fajt.
Több expedíciót is szerveztek felkutatásukra Tasmania eldugott erdős-hegyes vidékein, amelyek azonban nem jártak sikerrel. Időnként felröppent a hír, hogy egyesek látni véltek egy-egy példányt, illetve vélhetően tőlük származó lábnyomokat, szőrszálakat találtak. Létezésük egyértelmű bizonyítékát azonban máig sem sikerült fellelni.
1986-ban hivatalosan is kihaltnak nyilvánították.

Az első példányok, Alice Springs környékéről 1897-ben lettek leírva.
Élt Dél-Ausztráliában, az Északi területen és Nyugat-Ausztrália középső részén az 1930-as évekig. Nem ellenőrzött jelentések szerint a Tanami-sivatagban, és Broome illetve Port Hedland között is élt.
Testhossza 18-25 centiméter, körülbelül 10 centiméteres farokkal. Fülei hosszúak, félig hegyesek. Színe narancssárga ellentétben a szokásos barnával. Hátsó lába szőrös.
Étrendje nem teljesen ismert, ám hangyákat, bogarak lárváit és termeszeket is evett.
Kipusztulását valószínűleg az élőhelyének elvesztése okozta. Jelen állás szerint 1943 és 1960 között halt ki.