A Föld a Naprendszernek a Naptól számított harmadik bolygója. A Föld a Naprendszer bolygóinak nagyság szerinti sorrendjében az ötödik. A Föld a legnagyobb átmérőjű, tömegű és sűrűségű Föld-típusú bolygó.
Több millió faj, köztük az ember élőhelye is. A Föld a világegyetem egyetlen olyan bolygója, amelyről tudjuk, hogy életet hordoz. Jelenlegi ismereteink szerint 4,44–4,54 milliárd éve alakult ki, és a felszínén mintegy egy milliárd év múlva az élet is megjelent. Azóta a bioszféra jelentősen megváltoztatta az atmoszférát, és más, biotikus összetevőit. Ezzel lehetőség nyílt az aerob organizmusok osztódásos szaporodására, és létrejött az ózonréteg ami (a földi mágneses mezővel közösen) megszűri az ártalmas ultraibolya sugárzást.
A földkéreg több különálló részre, tektonikai lemezekre töredezett, és ezek az elmúlt évmilliók során, és jelenleg is folyamatosan mozognak egymáshoz képest. A felszín nagyjából 71 százalékát sós vizű óceánok, a fennmaradó területet kontinensek és szigetek foglalják el. Nem tudunk más olyan bolygóról, aminek felszínén folyékony víz található, márpedig az a földi élet elengedhetetlen feltétele. A Marson valaha volt víz, de ma már csak legfeljebb nyomokban, jéggé fagyva fordulhat elő. A Föld belseje aktív maradt.
A Föld több objektummal is kapcsolatban áll a világűrben. Ezek közé tartozik a Nap és a Hold. Jelenleg, amíg a Föld megkerüli a Napot, addig nagyjából 365,26-szor megfordul saját tengelye körül. Ez az időszak egy sziderikus év, ami nagyjából 365,25 sziderikus napig tart. A Föld tengelyének ferdesége a keringési síkra bocsátott merőlegeshez képest 23,4°. Ennek következményei az évszakok. A Föld egyetlen ismert holdja, a 4,53 milliárd éve létrejött Hold vonzása alakította ki az árapályt, ami egyensúlyban tartja a tengelyferdeséget és valamelyest lassítja a bolygó forgását. Az óceánok kialakulásában egyes elméletek szerint a bolygó történetének korai szakaszában nagy szerepet játszott egy üstököseső. Később a felszínt kisrészt kisbolygók becsapódásai alakították még, azonban ezek szerepe elhanyagolható a tektonika és a lepusztulás mellett.

Az erszényesfarkas vagy tasmán tigris (Thylacinus cynocephalus) egykor Új-Guineában, Ausztráliában és Tasmaniában élt erszényes ragadozó, az erszényesfarkas-félék családjának egyetlen recens faja volt.
Az erszényesfarkasok kutyára emlékeztető állatok, de nem voltak rokonai a kutyaféléknek, mivel az utóbbiak méhlepényes, az előbbiek viszont erszényes emlősök voltak.
Az erszényesfarkasok Ausztrália és Tasmania fás-füves térségein közepes és kisebb méretű kengurukra, kisebb erszényesekre és madarakra vadásztak általában egyedül, a nagyobb testű állatokra viszont kisebb csoportokban.
Éjszakai állatok, a nappalokat vackaiban töltötték. Testalkatuk alapján zsákmányaikat feltehetően nem üldözéssel, hanem lopakodással és lesből támadással cserkészték be.
Az erszényesfarkasok fogságban nem szaporodtak. Utolsó ismert vadon élő példányát 1930-ban lőtték ki, utolsó fogságban tartott példányuk pedig, egy Benjamin névre hallgató hím 1936. szeptember 7-én múlt ki a hobarti állatkertben, ekkor nyilvánították védetté a fajt.
Több expedíciót is szerveztek felkutatásukra Tasmania eldugott erdős-hegyes vidékein, amelyek azonban nem jártak sikerrel. Időnként felröppent a hír, hogy egyesek látni véltek egy-egy példányt, illetve vélhetően tőlük származó lábnyomokat, szőrszálakat találtak. Létezésük egyértelmű bizonyítékát azonban máig sem sikerült fellelni.
1986-ban hivatalosan is kihaltnak nyilvánították.