A sivatagi patkánykenguru (Caloprymnus campestris) az emlősök osztályának Diprotodontia rendjébe és a patkánykenguru-félék (Potoroidae) csalájába tartozó kihalt faj. A nem egyetlen faja volt.
Ausztrália területén volt honos. A természetes élőhelye száraz, sivatagos térségben volt. 1935 óta nem látták a faj egyetlen egyedét sem.
Mérete megegyezett egy macskáéval.
Rovarokkal táplálkozott.

A Bükki Nemzeti Park az Északi-középhegységben fekszik. Igazgatósága Egerben található.
Az Északi-középhegységnek a többi vulkanikus hegyeitől eltérő földtörténeti múlttal rendelkező tagja a Bükk hegység. Nagy részét tengeri üledékes eredetű kőzetek, főként dolomit és mészkő építik fel. 800 méternél magasabb fennsíkját meredek sziklaszirtek, a Bél-kő, a Pes-kő, a Tar-kő, a Vörös-kő és a többi “Kő” öleli körül, melyekről csodálatos kilátás nyílik a hegység déli lábára. Utóbb felsorolt csúcsok nagy részén halad keresztül az Országos Kéktúra útvonala.
A Bükk-fennsík felszínét a legkülönbözőbb karsztformák: töbrök, víznyelők, zsombolyok teszik változatossá. A Bükk-hegységben több mint 850 barlangot ismerünk. Közöttük található az ország legmélyebb barlangja, a 250 méter mély, 6700 méter hosszú István-lápai-zsomboly (másik nevén István-lápai-barlang). Jelentősebb barlangjai: a kiépített lillafüredi Anna és Szent István-cseppkőbarlangok, a miskolctapolcai Tavasbarlang, valamint a szabadon látogatható Szeleta- és Balla-barlang. Forrásai, patakjai bővizűek. A vidék nevezetessége a Szalajka-patak mésztufa gátakon 17 m magasról aláhulló Fátyol-vízesése.
A park mintegy 95%-át erdő borítja. A bükki erdők közül legelterjedtebbek a cseres-tölgyesek, melyeket a magasabb régiókban gyertyános-tölgyesek, majd kb. 600 méter fölött a hegyvidéki bükkösök követnek. A BNP egyik legérdekesebb helye az Őserdő, melynek bükkfái 180-200 évesek. Területén több mint 100 éve nem végeznek erdőművelési tevékenységet, sőt, a túrázókat is kitiltották onnan néhány éve. (Régen jelölt turistaút haladt keresztül rajta, ma kerítéssel van körbe véve, így jelentős kerülővel és nem elhanyagolható kaptatón át lehet megkerülni.) A hegységben a bükkösök mellett előfordulnak fenyvesek is, melyek kivétel nélkül telepített erdők.
A fennsíkon a töbrökkel tagolt rétekhez kapcsolható a legváltozatosabb növényvilág. Olyan ritka növényfajok élnek itt, mint a tűzliliom, a karcsú- és a moldvai sisakvirág, a sárga ibolya valamint az északi sárkányfű. A legeltetett hegyi rétek jellegzetes ékessége a nemzeti park emblémájában is szereplő szártalan bábakalács. Az orchideák közül legféltettebb a papucskosbor.
A nemzeti park rovarvilágának kiemelkedően értékes tagja a bükki szerecsenboglárka. A hegyvidékekre jellemző fajok közül külön is említendő a havasi tűzlepke, a havasi cincér, az alpesi gőte, a gyepi béka, a sárgahasú unka, a fehérhátú fakopáncs és a hegyi billegető. Olyan ritka fajok költenek itt, mint kövirigó, a holló, az uhu és a ragadozók közül a fokozottan védett parlagi sas, a kerecsensólyom vagy a kígyászölyv. A hazánkban élő denevérfajok szinte mindegyike előfordult már a Bükkben. Egy különleges halfaj is van, a sebes pisztráng. Énekes madarak közül itt él a kövirigó, a vízirigó és az őrgébics.Az emlősök közül a hiúz már több mint tíz éve állandó lakója a bükki erdőknek. Rokonának, a szintén óvatos vadmacskának jóval népesebb állománya él ezen a vidéken. A nagyvadak közül gyakori a gímszarvas, a muflon és a vaddisznó. A Bükk-fennsíkon legel a híres lipicai ménes.